1. fejezet

- Mondd csak, te figyelsz is rám, vagy csak azért jársz ide hogy melegedj? – kérdezte tőlem Carrie.

- Itt vagyok, figyelek bocsi. – mondtam, de közben még mindig azt az átkozott újságot bújtam.

- Rendben, szóval ott tartottam, hogy... - és mondta, mondta, de én csak ennyit hallottam hogy bla bla bla. Minden figyelmemet lekötötte az újság amit éppen olvastam.

- Nora!? – dörrent rám Carrie hírtelen nagy hangerővel.

- Igen? – ijedtemben még a magazint is elejtettem, amit Carrie kicsit megmosolygott.

- Semmit nem fogtál fel abból amit mondtam, igaz? – vonta fel a szemöldökét.

- Nem...semmit. – vallottam be bocsánatkérő mosollyal. Tudtam, hogy úgysem haragszik rám. Egyszerűen nem tudott rám haragudni. Rám, az ő egyetlen kishúgára. Utáltam ezt a jelzőt…kis.

- Mi köti le a figyelmedet?... Még mindig szennylapokat veszel a zsebpénzedből? – mondta és a zsebpénz szót kuncogva kihangsúlyozta.

- Na megállj csak. – mordultam fel, és miután felkaptam a földről az újságot egyenesen felé hajítottam. Nem volt elég gyors és az arcában landolt a „szennylap”, majd puffanással a földre esett.

- Lányok ez egy munkahely. – csacsogta az ajtón belépő Martin Kaye. Furcsa fazon, meg kell hagyni. London legfelkapottabb stylistjai közé tartozik, tehát van stílusa…még ha kicsit furcsa is az a stílus. Lassan, nagy kegyesen levánszorgott a 3 fokos lépcsőn és közben egy lila körömreszelővel reszelgette a körmeit. Ebben nem volt semmi furcsa, hiszen Martin egy pillanatig sem csinált titkot másságából. Mindenki így szerette. Mikor felnézett ránk egyből meleg, szívélyes mosoly terült szét az arcán.

- Mi a helyzet kislány? – kérdezte tőlem. Megengedtem magamnak pár másodpercet, amíg füstölögtem kicsit a jelzőn, de aztán kedvesen válaszoltam.

- Semmi különös. Élem az életem. Te hogy vagy? Hogy megy az üzlet? – kérdeztem vissza. Martin és Carrie együtt dolgoztak. Közös vállalkozást indítottak, igaz csak jobb szó híján lehet vállalkozásnak nevezni azt amit csináltak. Mindkettőjük munkája roppant egyszerű. Martin öltöztet, Carrie sminkel, Emma Rivera pedig vág, göndörít, egyszóval alkot. Martin, Carrie és Emma voltak együtt az abszolút ütős hármas. A világ számos pontján értették az emberek hogyha azt mondták hogy Crystal System.. de általában csak C.S.-nek hívták őket. Számos eseményre hívták őket.. díjátadókra, fotózásokra, egyszóval megvoltak a kapcsolataik.

- Remekül. Majdnem minden napra van valami dolgunk. Most is ezért jöttem Carrie-hez hogy szóljak neki hogy a szombatja egésznapra foglalt. Délelőtt fotózásra megyünk Los Angelesbe, délután meg hivatalosak vagyunk egy ottani divatbemutatóra. Már előre izgulok. – csapkodta össze lelkesen a tenyerét, és dudorászba kiment azon az ajtón amin az előbb bejött.

- Mehetek veled szombaton Los Angelesbe? – kérdeztem és leültem a körbevilágított tükörrel szemben lévő székre. Carrie a tükörből nézett vissza rám összevont szemöldökkel.

- Miért akarnál velem jönni?

- Nincs semmi tervem szombatra.. Kate pedig elutazik a hétvégére a lányokkal. – vontam vállat.

- És te miért nem mész a lányokkal?

- Mert nincs kedvem két napon át a lábgyantáról és a selyempizsamáról beszélgetni. – mondtam közömbös arccal, mire Carrie elnevette magát.

- Úgy tudtam Kate-tel jóban vagytok…

- Persze, vele igen.. de a többi lányból néha kicsit sok. Ha érted mire gondolok. – mondtam mosolyogva, majd a tükörhöz hajoltam hogy kiszedjek egy szempillát a szememből.

- Hát nem bánom, gyere. – mondta majd ő is a tükörhöz lépett, és leellenőrizte arcának simaságát.

- Ne aggódj még nem ráncosodsz. – jegyeztem meg nevetve, és közben felkaptam a sminkasztalról egy ecsetet, és kipróbáltam az egyik szemfestéket a kézfejemen.

- Sajnos már nem állok annyira messze tőle. – sóhajtott majd ismét a tükrön keresztül nézett vissza rám.

- Carrie.. 28 éves vagy. Ne sajnáld már magad ennyire…sikeres vagy, gazdag vagy, van egy szerető vőlegényed, és gyönyörű vagy. Mi kéne még ezen kívül?...Ha ez nem elég, ígérem szombaton sort kerítünk Los Angelesben arra hogy elkészítsd a végrendeleted.. - morogtam, mire ő elmosolyogta magát.

- Erre volt szükségem. –motyogta, majd hirtelen hátradöntött a székben.

- Mit csinálsz? - kérdeztem meglepetten

- Most épp nincs semmi dolgom, úgyhogy kisminkellek. – vonta meg a vállát.

- Jó de akkor a hajadat légy szíves fogd össze mert csiklandozza az arcomat, meg a nyakam. – mondtam és vakargatni kezdtem magam. Ő ezalatt a pult felé nyúlt és összekötötte hosszú világosbarna haját lófarokba. Irigykedve néztem rá.. annyira szép volt.  Világosbarna hajához tökéletesen illett a sötétbarna szeme, az arca és az alakja pedig egyszerűen hibátlan. Ő volt számomra a tökéletes példakép. De hát akárhogy alakítottam a stílusomat, úgy éreztem soha nem olyan mint az övé. Nekem nem barna, hanem sötétkék a szemem, a hajam pedig nem világos hanem gesztenyebarna. Panaszkodnom igazából az alakom miatt nem lenne okom, de mindig is túlságosan átlagosnak tartottam magam. Annak ellenére, hogy a nővérem jóval idősebb volt nálam, néha úgy viselkedett mintha egy idősek lennénk. Néha pár percig én érezhettem magam 28 éves érett nőnek mellette, néha pedig ő érezhette magát 17 éves fiatal tinédzsernek mellettem. Tökéletesen kiegészítettük egymást.. nála jobb dolgok aligha történhetne velem az életben. Gondolom ő is így érez irántam, bár szó se róla kicsit sok vagyok neki.. De ilyenkor mindig szól.. remélem.